Tuningolt autók a közutakon: igen vagy nem? 

A köztudatban a tuningolt autók, a sufnituning és veszélyforrás szinonimáiként szerepelnek, de ez tévhit.

Nem csak a tízen- és huszonévesek körében elterjedt, hogy szeretné egy autószerelmes kicsit dekoratívabbá, sportosabbá tenni járművét.

Az ilyen tevékenységre igény van, ez már abból is látszik, hogy Magyarországon, az autó tuning kiállítások minden évben teltházzal mennek.

Aki foglalkozott már ezzel a témakörrel tudja, hogy egy tuningolt autó mindig is üldözött a hatóságok szemében.   

Sokkal könnyebben int le a rendőr egy ültetett, sötétített, feltűnő autót, mint egy gyárit, még akkor is, ha az előbbi szabályosan közlekedett, az utóbbi nem.

Fontosnak tartjuk, hogy az autó tulajdonosok minden esetben betartsák a jogszabályokat, és ennek megfelelően alakítsák ki, akár tuningolt járművüket. 


És aki azt hiszi, hogy törvényesen nem használható egy megfelelően átalakított autó, az szerencsére nagyot téved. 

Természetesen, az ilyen esetekben fontos, hogy a hatóságok által engedélyezett, hivatalos módon hajtsuk végre az átalakításokat, és ezeket hivatalosan engedélyeztessük, a forgalmiba írassuk be. 

Tuningolt autók a közutakon: igen vagy nem?

Megvannak a szabályok, és természetesen az engedélyeztetések költségekkel is járnak, de nyugodt közlekedés, és a büntetésektől való védettség bőven megéri a befektetett időt, pénzt, energiát.

Sóval ne mondjunk le a tuningolásról, ha ez a szívünk vágya, csak kerüljünk képbe megfelelőképpen a szabályozással, és végezzük az átalakításokat ennek megfelelően. 

Ha kíváncsi vagy, milyen szabályozás mentén lehetséges az autótuning, hallgasd meg, mit mondtak erről a szakavatott személyek az AMTS-en. 

autovasarlastippek.hu